Az ökológiai lábnyom(ában)
2016. június 14. írta: Avalon Car(e) Services

Az ökológiai lábnyom(ában)

Napjaink egyik trendi kifejezése az ökológiai lábnyom, mint környezettudatossági marker. Azonban sokszor nem teljesen egyértelmű, hogy miről is van szó. Ezért a Környezetvédelmi világnap júniusi apropója okán utánajártunk kicsit a fogalomnak és jelentésének.

_651faedfc439d8087e8c91e6d7266c95b0f0a4d71f59c0fef9_pimgpsh_fullsize_distr.jpg

Az ökológiai lábnyom egy erőforrásmenedzselésben és társadalomtervezésben használt érték, ami kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. A kifejezés William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusoktól származik. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra is.

1961-ben az egy fő ökológiai lábnyoma még csak 0,88 hektár volt, ez napjainkra már elérte a 2,2 hektárt.

Mi mit tehetünk azért, hogy a jövőben legalább stagnálni, majd csökkenni kezdjen ökológiai lábnyomunk? A lehetőségek sora igen hosszú, szinte az élet minden erőforrást igénylő területén tehetünk valamit ennek érdekében.

Természetesen közlekedési szokásaink is nagyban meghatározzák eme folyamatot. A piacgazdaság fellendülésével és a fogyasztói társadalom kibővülésével ma már szinte minden földi lakosra jut 1-1 autó.

A Union of Concerned Scientists kutatása szerint az elektromos autók két éves ciklusban 50%-kal kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Ennek oka egyrészt az, hogy nem benzinnel/gázolajjal üzemelnek, másrészt pedig az, hogy akkumulátoraik újrahasznosíthatóak. Ezen kívül számos országban a megosztás alapú társadalmi berendezkedés elterjedése is hatékony fellépés Földünk megóvása érdekében, így a carsharing is, hiszen egyrészt kevesebb autót gyártanak, másrészt a carsharing autók megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is.

_mg_7629.jpg

Ráadásul így mindenki csak akkor használ autót, amikor valóban szüksége van rá – ez egyrészt kedvezően hat a környezetre is, másrészt pedig a felhasználók egészségére is, pl. többet sétálnak, kerékpároznak azokban az időszakokban, amikor nincs feltétlen szükségük autóra. Ezen kívül saját gépjármű esetén gyakori probléma a parkolás is - a parkolóhely keresése további rendszeres környezetterhelés. Mivel a carsharing autók saját parkolóhellyel rendelkeznek, így nem szükséges a háztömbök körül körözni.

Ezek alapján elmondható, hogy a jövőre nézve máris jelentős lépéseket tettünk a folyamat visszafordításáért. Közös érdekünk, hogy az életvitelünk kényelme és környezettudatosságunk találkozzon egymással, a carsharing pedig pontosan ezt hivatott képviselni a mindennapokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://avaloncarservices.blog.hu/api/trackback/id/tr248809636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.