A tél titkai
2016. november 21. írta: Avalon Car(e) Services

A tél titkai

7 életmentő apróság az autódba

Remélhetőleg előző írásunk óta már túl vagytok a szezon egyik legnagyobb beruházásán, a téligumi vásárláson. De ezen kívül vannak ám még más dolgok is, amik télen nélkülözhetetlenek. Ha mégsem készülsz ezekkel, akkor lehet, hogy pár napig az autódat kell majd nélkülöznöd. Kis kiadás, nagy haszon! Hogyan készülj a télre?

pexels-photo-58098.jpeg
„Jobb félni, mint megijedni!” – tartja a közmondás is. Nem tudom, ki hogy van vele, de én eléggé megijednék, ha nem tudnám például letörölni a szélvédőmet egy havas téli reggelen, vagy a kelleténél jobban ideges lennék, ha új kesztyűmmel kéne törölgetnem belül a párát vezetés közben. Tudatos autóvezető lévén tehát a következő „garázsoláskor” előkeresek majd pár dolgot, vagy beszerzem őket, ha nagyon elbújtak volna tavaly óta. Ja, és bár ezt biztos utolsó pillanatra hagyom, ahogy magamat ismerem, de a szervizt is fel kéne keresni pár dolog miatt. Lássuk!

  1. Kaparó és törlő alkalmatosságok

Szélvédőre és az ablakok külső felületére oké: Különböző jégkaparók, kicsik-nagyok, két vagy akár több oldalúak, szivacsos résszel vagy anélkül. Sőt, vannak jégoldó spray-k is. De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy gyakran belülről párásodik az ablak, ezen pedig nem sokat javít majd a műanyag eszköz, bármennyire is kéznél van. Mielőtt pulóverünk széle bánná, rejtsünk el egy erre a célra gyártott szivacsot, régi rongyot vagy kis törölközőt lehetőleg az ajtó tárolójában.

  1. Hűtőfolyadék és szélvédő mosó

A mágikus szám: mínusz 25-30. Legalábbis a fagyálló fagyáspontjánál! Akinek több autója van, vagy az egész rokonság gépjármű flottájának téliesítéséért felel, érdemes beszerzeni a kütyüt, amivel mérheti a fagyáspontot. A kezdőbbek vagy lustábbak a benzinkutas csekkolást is választhatják. A fáradt hűtővíz elég nagy bajokat okozhat, úgyhogy inkább a megelőzést válasszuk!

És ha már a folyadékoknál tartunk, jöjjön a szélvédő mosó folyadék. A látási viszonyok télen amúgy is rosszak, kinek van rá szüksége, hogy befagyjon az ablakmosó? De nem csak megvenni és betölteni kell ám! Ha egyik napról a másikra megérkezik a fagy, akkor hiába volt téli folyadék IS a tartályban, ha belefagyott a nyári, és akár a cső is megtört! Időben ürístük a nyárit, és inkább járjunk már november elején a télivel (főleg ha hegyvidéken lakunk).

  1. Fűtés ellenőrzése, tisztítása

Szerencsére azt könnyen észre lehet venni, hogy jön-e a meleg, vagy nem, hátul is meg oldalt is meg mindenhonnan. Ősszel érdemes a hőmérséklet szabályozókat ellenőrizni, és magát a teljes rendszert kitisztítani. Persze ezt házilag nehéz elintézni, úgyhogy inkább maradjunk az ellenőriztetni és kitisztíttatni változatnál. A szervizben hamar ellenőrzik autónkat és javítják az esetleges hibákat, ráaádusul jobb (és olcsóbb) ilyenkor, mint amikor már elromlott.

  1. Ha már szerviz: akkumulátor és lámpa check!

Bár a mai autók már nagyon menők, az akksikat mégis nagyobb terhelés éri a hidegben. Mielőtt téli álomra menne egy fontos reggelen az akkumulátor, inkább nézessük meg az akkusarukat, tisztíttassuk ki őket és a kábelek érintkezőit is. Ha pedig már régi a cucc, nem árthat egy új! Egyébként az indító vagy bika kábel is elfér a csomagtartóban, az is sokszor megmenthet!

És röviden hadd tegyünk említést a lámpákról, fényszórókról is: egyrészt azért, hogy jól lássunk, de nem elhanyagolható az sem, hogy jól látszódjunk! Egy kis búrapolírozás, izzócsere, magasság beállítás nagyon hasznos!

  1. Szépségápolás

Persze nem csak szépség, hanem egészség is.
Szegény kis járművünk örül néha egy kis polírozásnak, így a bevonat miatt nem fog víz jutni a mikrosérülésekbe sem, és a korrodálástól sem kell annyira tartani. Lemosni is könnyebb lesz  legközelebb. (Arról nem is beszélve, hogy a felsózott utak is könnyebben mattítják az autó fényét, ha nem políroztatjuk le).
A zárakat és ajtónyílásokat is ápoljuk, hiszen ami befagy, az csak erőszakkal nyílik ki, és maradandó (lelki?) sérüléseket okoz (később a pénztárcánknak is). Vegyünk egy kis szilikonspray-t vagy gyógyszertári glicerint.

 

Biztos ami biztos, szánjunk rá egy kis időt a járgányra. Ezek mind apróságok, nem is költségesek, de sok mérgelődést megspórolhatunk. Sokkal lelkesebb az ember, hanem a legrosszabbkor jön a probléma, hanem megelőzni kell csak. Olyan jó érzés lesz egy felkészített autóval várni a telet!

 

U.i.: ugye a hóláncot meg sem kell említenünk? Főleg a kedves síelők, túrázók, hegy- és dombvidékeken lakók számára. Külföldön akár kötelező is lehet, ügyeljünk rá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avaloncarservices.blog.hu/api/trackback/id/tr6511978788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.