A puhatestűek lázadása
2017. március 02. írta: Avalon Car(e) Services

A puhatestűek lázadása

Nagyon rég nem vártunk ennyire semmit, mint most a tavaszt! Meg is van rá az okunk, cudar kemény téltől búcsúzunk idén… Remélhetőleg most már tényleg. Na de az első szívet melengető napsugarak erősödésével egyenes arányosan nő a vérnyomásunk és az egy főre jutó autóban töltött káromkodások és egyéb illetlen kifejezések száma...

Ugyanis a fémkalitkák egyeduralma megszűnni látszik a következő hetekben, hónapokban és ezt nagyon nehéz megszokni. Jönnek két keréken, két lábon és csak úgy hirtelen még a földből is a puhatestű közlekedni vágyók és hát… nekik MINDIG elsőbbségük van.

Nem csak azért mert valamilyen érthetetlen oknál fogva például a kerékpárosok haladhatnak gyök kettővel a sáv közepén, vagy mert a zebra egy felszentelt terület, ahova a gyalogosok fülhallgatóval a fülükben nyugodtan minden előzetes jelzés nélkül leboríthatnak a járdáról, hanem azért is mert Őket valóban nem védi semmi, még a szabályok sem, hiszen azáltal, hogy megtanulják, hogy nekik mindig mindenhol elsőbbségük van, sajnos sokan szupererővel rendelkezőnek érzik magukat. De a mentőautóból hiába kiabálja, hogy igaza volt, nem érte meg.

Azonban Nektek kedves autóstársak hatalmas felelősségetek van abban, hogy hogyan előzhetőek meg a balesetek a meggondolatlan Vanessa Carlton - Thousend Miles című fülbemászó slágerét dúdoló, nyári kalandokról álmodozó fiatalok érdekében.

blog_puhatestuek_lazadasa.jpgElőször is, tényleg nagyon vigyázzunk a gyalogos átkelőhelyeken és környékükön. Ha párhuzamos közlekedésnél a mellettünk lévő sávban, látszólag minden ok nélkül megáll az autóstársunk, álljunk meg mi is, sosem tudhatjuk, mi lehet az úton.

Főútról lekanyarodásnál, legyünk nagyon körültekintőek, amennyiben keresztezzük a bicikli utat, mert szegény bringások akaratukon kívül tanulják meg a dupla szaltós ugratást… és mint tudjuk, minden kezdet nehéz…

Aztán itt vannak a motoros társaink is. Itt egy fokkal jobb a helyzet, mert legalább zümmögnek! Érdemes velük is nagyon előzékenyeknek lennünk, higgyétek el, meghálálják, és egyébként is, elég sokba kerül egy motor fényezése, vagy az autónk visszapillantó tükre, a KGFB bónuszbesorolásának visszaeséséről nem is beszélve.

Ha mindezeket szem előtt tartva, azt gondolod, Te mindent megtettél a balesetmentes közlekedésért, akkor azt kell, hogy mondjuk, mindig van új a nap alatt. Az abszolút non plusz ultra kombinációra azonban maradnak a csúnya szavak és a családtagokhoz való fohász… Balról bicós, jobbról motoros előz… a Lánchídon. Nincsenek szavak.

A bejegyzés trackback címe:

https://avaloncarservices.blog.hu/api/trackback/id/tr8412307059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.