Mennyi az az annyi?
2017. június 13. írta: Avalon Car(e) Services

Mennyi az az annyi?

Hány éves kortól veterán egy autó?

Mivel nyáron szinte minden hétre jut valamilyen veterán autós esemény, nem árt, ha tisztában vagyunk az ezzel kapcsolatos fogalmakkal.

oldtimer2.jpg

Ahhoz tehát, hogy a témáról érdemben beszélhessünk, nézzük meg először, hogy egyáltalán milyen szervezetek foglalkoznak nemzetközi illetve hazai színtéren az idős, vagyis veterán járgányokkal.

A FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens), vagyis a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége egy olyan 48 tagországgal rendelkező non-profit szervezet, amely a világ bármely országában, történelmi jellegű és jelentőségű közúti járművek megőrzésére, restaurálásra, valamint történeti dokumentálására létrehozott nemzeti klubok, nemzeti szövetségek, vagy egyéb nemzeti szövetségek egységét alkotja.

A FIVA célja a muzeális járművek megmentése, a lehető legjobb, az eredetit minél inkább megközelítő állapotban való megőrzése, illetve használatban tartása, hogy a következő generációk is részesei lehessenek ezen kulturális kincsekből eredő élményeknek.

MAVAMSZ: a Magyar Veteránjárművesek Szövetsége, a FIVA hazai képviselete, és egyben az egyetlen olyan szervezet, amely jogosult hazánkban veterán minősítés végzésére.

Most pedig térjünk át az autókra, hiszen úgy is mindenki arra vár!

Oldtimer: Magyarországon azok a 30 évesnél idősebb járművek nevezhetők oldtimereknek, amelyek rendelkeznek veterán vizsgával.

Ilyen vizsgát az nálunk a MAVAMSZ végez. A minősítő bizottság nemcsak azt vizsgálja, hogy az autó mennyire felel meg a gyári állapotának, de esztétikai szempontokat is figyelembe vesz az értékelésnél. A vizsgán való megfelelés feltétele, hogy az autó a maximálisan 100 pontos skálán legalább 75 pontot elérjen.

Egyébként a hivatalosan FIVA minősített járművek Magyarországon egy adminisztrációs díj ellenében, de külön eljárás nélkül megkapják a muzeális minősítést is, ami további előnyökkel jár (pl. kedvezményes gépjármű felelősségbiztosítás, különböző adók alóli felmentések, környezetvédelmi vizsgálat elengedése, de a szervezet honlapján olvashatunk erről bővebben is).

Jelenleg mintegy 3000 jármű fut OT rendszámmal, a hobbijárművek hódolóinak tábora pedig eléri a százezres nagyságrendet is, és ez egyre csak nő.

Youngtimer: a nem túl öreg, de nem is túl fiatal autókat nevezik így, de a FIVA besorolása szerint legalább 25 évesnek kell lennie az autónak.

A német KRESZ szerint a 20 és 30 év közötti járművek számítanak youngtimernek, de az autófanatikus társadalom szerint ebbe még a kora hetvenes évektől egészen a kilencvenes évek közepéig gyártott autók is beleszámíthatnak. Ugyan itt is megvannak a szabályok, de bármily meglepő, egy youngtimernél könnyen találkozhatunk elektromos ablakemelővel, de akár még légkondival is. Sőt a Porsche a fogyasztói igényekre reagálva egy kisebb méretű, beépíthető navigációs rendszert is kifejlesztett, ami az elsőtől a 90-es évek közepéig gyártott modellig minden autójával kompatibilis, és szinte észrevétlenül belepasszol az öregebb karosszériába.

Az MNHJR, vagyis a Magyar Nosztalgia- és Hobbijármű Regiszter szintén alkalmaz egy kategorizálást a járművek kora szerint. Náluk az 1992-től, gyártott autók (bizonyos feltételeknek azért itt is meg kell felelni, mint pl: egyediség) a hobbi kategóriába tartoznak, az 1967-1991 között gyártottak képviselik a hivatalos minősítéssel nem rendelkező youngtimer kategóriát, és az 1966 előtt gyártottakat már , oldtimerként tartják számon, igaz itt is két alkategória van, mert ezen járművek még nem muzeális minősítettek, míg az 1985 előtt gyártott, és muzeális minősítéssel rendelkező autók már muzeális OT-erek.

A bejegyzés trackback címe:

https://avaloncarservices.blog.hu/api/trackback/id/tr3012589605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása